Lesz-e Loki-játékos az EB-n?

A rövid válasz az, hogy nem valószínű. Pedig ha belegondolunk, Bódi Ádám nem rosszabb, mint Kleinheisler László, Varga József pedig összességében nem gyengébb játékos, mint Nagy Ádám. Méltán vetődik fel a kérdés, hogy az elmúlt 10 év legsikeresebb magyar klubcsapata miért nem ad egyetlen meghatározó játékost sem az elmúlt 30 év legnagyobb eredményét elérő magyar válogatottjába?

A magyar válogatott a 70'es-80'as évek óta szinte soha nem épült az épp aktuálisan legjobb magyar klubcsapatra. Az NB1 folyamatos színvonalesése miatt ez gyakorlatilag elképzelhetetlen lett volna. A hazai pontvadászat egész egyszerűen túl gyenge ahhoz, hogy az onnan kinövő játékosok fel tudják venni a versenyt a nemzetközi meccseken. Az elmúlt években, évtizedekben a bajnokcsapat focistáira mindig ugyanaz a feladat hárult a válogatottban: feltölteni a keretet úgy, hogy a kapitánynak legyen variációs lehetősége. Persze akadtak kivételek, de a debreceni, győri és fehérvári labdarúgóknak jellemzően egy félidőnyi játék, vagy sokszor még annyi sem jutott.

Minden garnitúrának meg volt a lehetősége, hogy bizonyítson. Játszott már klasszikus irányítót válogatott meccsen a Videoton középpályása, Kovács István, de volt többször egymás után kezdő a szintén fehérvári Gyurcsó Ádám is. Sokáig úgy tűnt, hogy Nikolics Nemanja lehet az, aki stabil kezdő, de legalábbis biztos kerettag tud lenni az itthon játszók közül, ám ő nyár óta már a varsói Legiában focizik. A mai magyar válogatott a hazai csapatok közül egyértelműen a Ferencvárosra épül a leginkább, elég ha csak Bödére, Gerára, vagy Nagy Ádámra gondolunk.

A mindössze 20 éves Nagy kapcsán érdemes kiemelni, hogy Bernd Storck úgy rakta be a pótselejtező második meccsén az eltiltás miatt nem játszó Gera helyére a kezdőbe, hogy a fiatal középpályás azelőtt összesen csak 5 válogatott mérkőzésen lépett pályára. Nagy ehhez képest hibátlanul hozta le a meccset, szinte átjátszhatatlan volt. A hasonló pozícióban játszó debreceni Varga József képességeit tekintve nem rosszabb játékos, mint Nagy Ádám, sőt, jóval nagyobb rutinnal rendelkezik nála és talán valamivel robbanékonyabb is. Hogy ezek ellenére miért nem a debreceni Gravesen szűrt a norvégok ellen? Mert Varga talán az összes, 32 válogatott meccsén nem játszott olyan stabilan, mint a Ferencváros ifjú középpályása, aki, nem mellesleg, még az M4 riporterének sem volt rest beszólni, amikor hülyeséget kérdezett a mérkőzés után.

Hasonló a helyzet a Loki támadójával Bódi Ádámmal is, ráadásul ő már a jelenlegi kapitány figyelmét is felkeltette. Storck nagy meglepetésre a Feröer-szigetek elleni selejtezőn a szűk keretben hagyta Bódit, aki a meccsen kezdőként léphetett pályára. A debreceni játékos a jobboldalon kapott helyet, ahol többször veszélyes tudott lenni, de az egész meccsen csak egyszer találta el a kaput, ám akkor a feröeri kapus védeni tudott. Bódi összességében jól mutatkozott be a válogatottban, de a közelmúltból talán emlékszünk hatásosabb debütálásra. Igen, Kleinheisler László az első válogatott meccsén az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb gólját lőtte, majd meggyőző volt a második selejtezőn is, de arról szó sincs, hogy gyorsabb, technikásabb, vagy jobb játékos volna, mint Bódi Ádám. A legnagyobb különbség a kettejük között, hogy míg Bódi elfogadható teljesítményt nyújtott, addig Kleinheisler valósággal berobbant a köztudatba.

A Lokinak is vannak legalább olyan jó labdarúgói, mint a november 15-én mennybemenő válogatott meghatározó tagjai, ám a debreceni focisták közel sem tudták úgy kihasználni a lehetőségeiket, nem voltak olyan élesek, valamint nem bírják úgy a nyomást, mint a felsorolt játékosok. Ezek a különbségek pedig sokkal nagyobbak annál, mint hogy kitől milyen messzire pattan el a labda, vagy ki mennyivel lő fölé.

Kép: DVSC.hu